20 + C + M + B + 20

Január 6. Vízkereszt – Az Úr megjelenésének az ünnepe

“Christus mansionem benedicat” – Krisztus áldja meg ezt a házat (és minden lakóját és vendégét…) – hangzik a mai naptól a szép hagyomány áldó imádsága. A házak, lakások, irodák, üzemek bejárati ajtóinak homlokdeszkáján a felirat ennek az áldásnak a tanúja. Tanú, vagyis megjeleníti a bent élők vagy dolgozók hitét, és jelzi a világ számára, hogy a ház és a benne élők Krisztus áldásával kívánják élni a mindennapjaikat.

Természetesen mint minden áldás, szentség vagy szentelmény a maga természetéből fakadóan ingyenes. Mégis, annak ellenére, hogy minden évben elhangzik plébánosunk szájából, hogy szívesen megy akárhány házhoz és viszi Krisztus áldását, és hogy ezért senkinek nem kell fizetnie semmit, mégis alig-alig akadnak, akik kérik az áldást. Most mondjam, hogy meg is látszik a falun?! Nem mondom, inkább csak szomorúan szemlélem…

Minden új év kezdetén sokan tesznek sokféle fogadalmat maguknak vagy másoknak, hogy ebben az évben mit fognak másként vagy nem csinálni, vagy éppen mit fognak mostantól csinálni. Vajon a “szeretnék megtérni”, “szeretnék az Istenhez, Jézus Krisztushoz közelebb kerülni”, netán “szeretnék személyes kapcsolatot kialakítani Vele” hány nőtincsi fejében fordult meg az újévi fogadalmak között? Nem vagyok naiv, konkrétan nullára gondoltam. Azaz nem, egyről azért tudok. Na jó, inkább kettőről. Ha még egy kicsit kaparászok a fejemben akkor összejön akár három-négy is. Az ezerkétszázból…

Christus mansionem benedicat – még nem késő. Sosem késő. A lehetőség adott. Élj vele!